Kellemesen tavaszias, keddi kora este, enyhén lengedező szellővel és simogató napsütéssel: romantikus lehet a kép, akár a napnak is vége lehetne, de csak a városnézést tudtuk le aznapra. Egy kis pihi egy Lech sör társaságában, aztán máris fél nyolc van, menni kell, de izibe'. Martával, a lengyel barátnőmmel alig fél órával a koncert kezdése előtt indulunk el a lakásból. Míg otthon a sörös alapozás frankó ötletnek bizonyult, a buszon gyorsan rájövünk, hogy már nem csak azért sietünk, mert késésben vagyunk, hanem mert a folyékony kenyér is kikívánkozik belőlünk. Úgyhogy buszról le, következő utca jobbra be, gyorslépés indul, s miután sikerül bekérezkednünk egy nívós hotel mosdójába, haladunk is tovább a Palladiumba. Hiába no, kell egy kis izgalom a buli előtt! Bejáratnál várakozó sorok már nincsenek, rövid időn belül be is jutunk, rögtön arcon vág viszont a fülledt meleg levegő bennünket, ami a csurig telt koncertteremből árad. Egy gyors ruhatárazás még belefér (2 zloty), és már kezdődik is a Houdini: kérem szépen, pontos kezdés van. A tömeg felbődül, mozdulni próbál - már amennyi helye van ehhez, mi meg a forró levegőjű terem közepéig merészkedtünk, hogy lássunk-halljunk is valamit, ha már egyszer időben ideértünk. A hangzás és az előadás pofátlanul jó, ritkán látok élőben (is) ennyire profi zenekart: a Life On The Nickel, az I Would Do Anything For You és a Broken Jaw is épp olyan jól szól, mint a lemezen. A közönséggel való kommunikációt sem hanyagolják, Mark mond pár szót lengyelül ("Polska", "Warszawa"), sőt megköszöni az általunk küldött pozitív energiát, mely már az első szám óta árad feléjük. Láthatóan ők maguk is remekül érzik itt magukat, többször mosolyognak, mikor a közönség egy emberként énekli(?) a szövegeket. Le vagyok nyűgözve, én is csak mosolygok. Milyen remek is érezni, hogy valamiért érdemes zenélni, ugye. Egyedül a Warrant alatt nem őrül meg a nép, talán a szám középtempója lehet a ludas ebben, én viszont kifejezetten örülök az átmeneti nyuginak. A Helena Beat-ben gitárt fog Mark is, jön a jellegzetes vállmozgatás meg a gitárral való tvisztelés, majd a kétségkívül legnagyobb őrületet kiváltó utolsó szám, a Pumped Up Kicks. A dal alatt nem tudjuk, miért lesz egyméteres hézag előttünk, az emberek hirtelen megindulnak előre: Mark leugrik a közönséghez, hogy fizikálisan is érezze a közönség rajongását. Eközben nem csak az odatóduló lánykák sikoltoznak, hanem a körülöttünk dülöngélők is kellőképpen eleresztik hangjukat, gyakorlatilag alig hallani az eredeti számot. A kedélyek aztán kissé lecsillapodnak, egy utolsó jam-elés következik: van itt dubstep, elektronika, "all the other kids..." - mesés befejezése a performansznak. Az előadás teljes végét nem várjuk meg, elkerülve ezzel a teremből kifelé tóduló embersereget és ruhatárnál való félórás várakozást. A kijáratnál az élményekben gazdag állapotból azonban visszatérünk a valóságba, ahol a késő esti show-ra várakozó sort látjuk. Hát hajrá fiatalok, mi kellőképpen kifárasztottuk a zenekart! Gyaloglunk a Krakowskie Przedmiescie felé, és nyugodt szívvel jelentem ki Martának, hogy megérte eljönni Varsóba. Na viszlát, na razie!
Setlist:
Houdini
Miss You
Life On The Nickel
I Would Do Anything For You
Waste
Love
Ruby
Broken Jaw
Call It What You Want
Don't Stop
---------
Warrant
Helena Beat
Pumped Up Kicks
