A Nova Rock időzítésében az a jó, hogy rock-metál profilját tekintve semmilyen más, hazai vagy hazánkhoz közeli, nemzetközi fesztivállal nem ütközik, az egyetemi vizsgaidőszaknak viszont pont a kellős közepére esik. Nos, idén kivételt tettem, és a KISS, Korn, Rammstein, Paramore és Kings Of Leon nevekkel is büszkélkedő fesztivált – egy nap erejéig - a könyvek elé helyeztem a rangsorban.
Vasárnap, délután öt óra körül érkezünk a Nickelsdorf melletti Pannónia-mezőre. Bódító a nyári meleg, zizzen a nagyra nőtt fűszál, sehol egy árnyék, ám azért bevillan, mennyire is szeretjük, ha nem esőkabátban és gumicsizmában kell fesztiválra menni. A hatalmas, több száz gépkocsinak is helyt adó, gazos parkolón keresztül gyalogolunk a fesztivál területéig; kb. húsz méter megtétele után észreveszünk egy autóárnyékban mélyen alvó metál harcost – ő vajon hogy juthatott ilyen messzire hajnalban? Útközben látunk magyar rendszámokat is, legalább itt is vagyunk néhányan.
A negyven perces gyalogtúra után végre csuklónkra kerül a karszalag, célba vesszük a fesztivál területét. Itt nincs kiépített főbejárat, több, kisebb, kerítést megszakító rés biztosítja a bejutást - a kempingbe ezáltal szabadon be lehet vinni bármit. Sokan kis szekereken, talicskákon húzzák a rekesz sört (vagy egymást), magas sarkús lányok viharoznak el mellettük - már amennyire a terepi adottságok lehetővé teszik nekik. A fesztivál outfit egyébként elég változatos: a fekete fejkendő-színesre festett haj-piercing-terepzöld póló/nadrág kombót sok helyütt váltja az ízléses, ujjatlan-famer sort-csizma, illetve a kalap-ujjatlan-térdnadrág-vászoncipő szett.
Hamar szembetűnik, hogy a fesztiválon az átlagosnál kb. háromszor több a szemét: amerre a szem ellát, poharak, ételmaradékok, promó ajándékok borítják szőnyegszerűen a földet. Nincsenek kukák, van viszont repohár, melyet a pulthoz visszaszolgáltatva újra megtöltethetünk. Az italárak viszont osztrák módon borsosak: 2x3 dl vízért például 7,5 eurót fizetünk.
A terepszemle után lassan áttérünk a Red Stage (az egyik nagyszínpad) területére, melyet egy alacsonyabb kerítés választ el a kemping résztől. Itt ellenőrzik először a táskákat, dobják ki a vizes palackokat, motozzák meg a fiúkat – mi mehetünk is.
A színpad előtti tömeg már hangolódik a Paramore koncertjére. Lassan beszállingóznak a tagok, a Misery Business-szel rögtön belecsapnak a lecsóba, mellyel lázba is hozzák a közönséget. Ezt követi a lendületes For A Pessimist, I'm Pretty Optimistic, Hayley energiája pedig most már bizonyos, hogy a narancssárga hajában rejtőzik: ugrál, táncol, érezhető, hogy zenéjük minden egyes mozzanatát átéli. Folyamatosan kommunikál velünk; többször is elmondja, mennyire hálásak a rajongóknak - elvégre miattunk tartanak itt. A Nova Rock előtt megnézett Radio1’s Big Weekend-es koncertvideókban látottak/hallottak közül nem csak a hangzás, hanem még Taylor gitáros számonkénti mozgása is totál megegyezik az ott előadottal. A basszer Jeremy meg n-edszerre is bejárja a színpad bal oldalát, miközben olyan zúzdákat nyom, hogy majd’ szétszakad. Jön a Twilight sorozat betétdala, a Decode is, majd robban a személyes kedvencem, a Now. Már az Ain’t It Fun-ra rázzuk, mikor egyszer csak Paramore-feliratú, színes óriáslabdák jelennek meg a fejünk fölött. Néhány ki is pukkad közülük, festékpor száll belőlük az emberekre. Márpedig ez fun!
Remek a hangulat, hiteles az előadás, és végre itt egy vagány énekesnő, aki nem csak jól énekel, hanem teljesen át is éli a koncertjüket, hitelt adva ezzel maguknak. A szűk egy órás őrület azonban a végéhez közeledik, a befejezéshez megválasztott Brick By Boring Brick zseniális zárásnak bizonyul, utolsó bólogatás és pá-rápp-pápp-pá. Kissé rövid, de annál tartalmasabb gigen vagyunk túl.
Setlist:
Misery Business
For a Pessimist, I’m Pretty Optimistic
Decode
Now
Ain’t It Fun
Let The Flames Begin
Fast In My Car
Ignorance
That’s What You Get
Still Into You
Brick By Boring Brick
Paramore után a sajtósátor árnyékába ülünk, ugyanis nincs elég pad a fesztiválon, a tömeg szinte kivétel nélkül a porban ül. Hell yeah, itthon azért nem ez a színvonal, szóval mégiscsak jók vagyunk, magyarok! Innen halljuk a Biffy Clyro készülődését, de mivel - a vártak ellenére - nem jön be a koncertkezdő darálásuk (sem), átsétálunk Kornra a Blue Stage-hez, hátha majd az fog... Ha Biffy darálós volt, akkor a Korn félelmetes és túlvilági. Ezt bár előtte is sejtettük, pár számot azért elviselünk, így megcsodálhatjuk Jonathan Davis hírhedt mikrofonját. Ezek után már nyugodt szívvel sétálunk vissza a T-Mobile teraszhoz. Találunk is két szabad babzsák fotelt, szerzünk néhány, pink színű csomagot (sós mogyoró és gumicukor) és chillezünk egy kicsit. Bungee jumping-ozó és mindenféle őrült körhintát kipróbáló, sikítozó fiatalokat lesünk - kinek milyen adrenalin kell, nem vagyunk egyformák.
Fél tizenegy felé indulunk vissza a Red Stage-hez Kings Of Leonra. Egészen pontosak a srácok, csak öt percet késnek, majd belekezdenek az aznapi utolsó Novás koncertbe. A kezdő Four Kicks után érkezik a dögös Crawl; ekkor tűnik fel először, hogy Calebnek milyen eszméletlenül jó hangja van élőben is! A fénytechnika kifogástalan, a meglévők mellett öt saját, monumentális fényforrás adja a teljesebb látványt; mindezek mellett a vizuál is célba talál, hisz négy, kisebb méretű színpadi kivetítőn lehet követni az eseményeket. A fiúk nem lejtenek nagy mozgásokat - még az egyébként pörgős Taper Jean Girl-re sem - megtesszük hát helyettük -, és különösebb kontaktot sem létesítenek a közönséggel; ez viszont egyáltalán nem érződik a küzdőtér hangulatán: a Be Somebody refrénjét egy emberként énekli mindenki. A Closer alatt fel-felvillanó kék fények tökéletesen tükrözik a szám hangulatát és szövegvilágát, Nathan dobtémája a Knocked Up-ban pedig épp ugyanúgy visszhangzik, mint a lemezen. Végigborzongok, olyan csodás! (A dobos vokálja egyébként is letaglóz.) Játszanak egy új számot is, az Always The Same-et, de az igazi közönségéneklés a Use Somebody - Radioactive - Sex On Fire hármast kíséri. Sejtem, hogy e slágerek után vége a mókának, viszont van még egy Black Thumbnail a tarsolyukban - ez az! Másfél órányi feltöltődés után nincs más hozzátenni valóm: a KOL-t látnod kell, mielőtt meghalsz!
Setlist:
Four kicks
Crawl
My Party
Taper Jean Girl
The Immortals
Fans
Back Down south
Pyro
Holly Roller Novocaine
Molly's Chambers
No Money
Be Somebody
The Bucket
Always The Same (It Don't Matter)
Closer
On Call
Notion
Knocked Up
Use Somebody
Radioactive
Sey On Fire
Black Thumbnail
Koncert után szép a tűzijáték, az afterpartyk között találunk egy ízlésünknek megfelelő színpadot is: megy itt új Crystal Fighters, régi The Drums, minden földi jó. Táncoslábú indie fazonok gyűlnek körénk, majd leszólít egy arcpiercingekkel megtűzdelt srác: tudom-e, hol lehet sört venni. Angolul válaszolok neki, mondván már rég elfelejtettem német mondatokat formálni, erre öntudatlanul visszakérdez magyarul:
- De hol konkrétan?
- Ott, a sárga tetős sátraknál!
- Ne már, ráadásul még magyar is vagy?
Röhögünk egy sort, bár nem tudom a ráadásul mire vonatkozott. Rövid csevej után tagunk továbbáll, mi meg hazaindulunk. Még az is lehet, hogy jövőre is eljövünk!
