okt
9

Delorean.pngA rendőrség bejelentette, hogy a spanyol Delorean tagjai már biztonságban vannak azok után, hogy vasárnap Mexikóvárosban egy virtuális emberrablás áldozataivá váltak.

A hírek szerint az emberrablók magukat helyi rendőröknek álcázva azt állították a zenekar tagjainak, hogy a hotelben, ahol megszálltak, nincsenek biztonságban, így tanácsos elhagyniuk a helyet. Az új szállodában aztán elkobozták a zenekartagok mobiltelefonjait, majd egyenként felhívták hozzátartozóikat, s fejenként 5 millió peso (kb. 83 millió Ft) váltságdíjat követeltek.

A rendőrség megerősítette, hogy mind a négy tag kiszabadult és egészséges, de jelenlegi tartózkodási helyük ismeretlen, és egyelőre az sem ismert, hogyan is történt valójában az eset. A spanyol El País által közölt hírek szerint a Delorean eddig még sosem került ilyen veszélybe, csak áldozatává váltak a hírhedt mexikói szélhámosságnak, a virtuális emberrablásnak, melyben családtagokat úgy manipulálnak, hogy azok úgy gondoljanak szeretteikre, mintha veszélyben lennének.

Samuel González, tömegbiztonsági szakértő így nyilatkozott az El Paísnak: "A zsarolás egyik formája, mikor felhívják az áldozatokat, s azt mondják, ha nem rejtőznek el egy másik szállodában, bajuk eshet. Aztán kikapcsoltatják mobiltelefonjaikat, majd felhívják családjaikat, hogy elmondják, emberrablásba keveredtek. Ez csalás, de működik."

https://www.youtube.com/watch?v=i6dJETvhsNk

sze
4
Elektropop találkozik akusztikus gitárral az új-zélandi The Naked And Famous legújabb számában, az A Stillnessben. Már csak két hétig kell böjtölni, s szeptember idusán (16-án) megjelenik a zenekar második, In Rolling Waves című új albuma, melynek első beharangozó daláról már korábban írtam. Addig is hallgassuk az engem – ismételten – meggyőző legújabb dalt:
 
aug
28
A Nicolas Jaar és Dave Harrington páros alkotta DARKSIDE hamarosan új anyaggal örvendeztet bennünket. A Nicótól megszokott sötét hangulat jellemzi az új lemezt is, amelyből rögtön kaptunk is egy ízelítőt, ráadásul az első tizenegy percet ingyen le is tölthetitek:
 

aug
14

A szokatlanul kreatív kanadai Walk Off The Earth a minap új klippel jelentkezett. A Lorde-féle Royals feldolgozás videójában Sarah és a srácok ezúttal is valami újítással jelentkeztek: a dal éneklése közben - hangszereiket váltogatva - hol gitároznak, hol dobolnak, hol pedig csak a ritmust adják.

A koreográfiát három napig gyakorolták, ám így is becsúszott néhány hiba: a klip forgatásán az egyik gitár nyaka Joel kezében maradt, a másik pillanatban pedig egy fentről érkező gitár belecsapódva a többi hangszerbe, úgy megijesztette Marshallt, hogy rémületében elfutott.

"Ez a szám különleges; tudjuk, hogy amit csinálni fogunk, az lehengerlő lesz. Ha ezt nem érezzük, akkor meg sem csináljuk." - nyilatkozta a számról Gianni.

A Royals Behind The Scenes videójából az is kiderül, hogy a "Szakállas Srácot" (Taylor - a szerk.) szinte lehetetlenség lefilmezni például zongorázás közben, hisz nagyon érzékeny a privát szférájával kapcsolatban.

 

aug
6
Nova Rockon az idei év egyik kétségtelenül legjobb koncertjét adó Kings Of Leon ma vadiúj számot jelentetett meg az ősz elején érkező Mechanical Bullról. A nashville-i srácok ezúttal a Wait For Me-t pécézték ki maguknak, mely ugyan eltér az új albumot beharangozó Supersoakertől (klipje szintén e nap debütált a banda honlapján), megmaradt a lírikusabb, középtempójú KOL számokra jellemző dallamúnak.
 

süti beállítások módosítása